Iznogoud (2005)

01

“Én leszek a szultán a szultán helyett!”, gyermekkoromban hányszor hallottam ez a mondatot a szombat reggeli matiné megtekintése közben (magyarul “Gazvezír” címen futott), sőt, ezt az egyet még anyum is megjegyezte, pedig tőle az ilyesmi erősen távol áll. A történet az Asterix és Obelix alkotójának egy kevésbé ismert képregényén alapul, amiért csodálkozom, hogy az Iszlám Állam még nem rántott szablyát, mivel a történet nem kevesebb, mint az iszlám hitvilág egy parodisztikus kiadása (A kalifa a legmagasabb iszlám tisztség, szavukra minden muzulmán egyesül, a szunnita vallás szerint négy, a síita szerint öt kalifa élt, a jelenleg iszlám radikálisok szintén kalifátusnak definiálják magukat. A magyar változatban a kalifát szultánra cserélték, mivel a gyerekek a kalifát nem értenék.).

02Haroun El Poussah egy jószívű és közvetlen, bődületesen együgyű és naiv kalifa, aki a nők iránt semmilyen érdeklődést nem mutat, ezért félő, hogy az iszlám világban katasztrófa tör ki. Iznogoud, a nagyvezér (kb. miniszterelnök) a fejébe vette, hogy ő bizony leváltja a kalifát és ő lesz a kalifa a kalifa helyett. Természetesen adóemelést kíván végrehajtani és karóba húzatni mindenkit, aki sírni merészelt, mikor arra kérte a kalifát, játssza meg a halottat és mérje fel, mennyire szeretik őt (a “karóba húzatom” egy visszatérő felkiáltás”). Annak ellenére, hogy a francia nyelvtől 03szabályosan undorodom (szívenszúrom magam egy bagettal) és általában rettegek, hogy egy rajzfilmet hogyan csesznek el a filmben, Michaël Youn szinte hibátlanul játszotta el a zsarnokjelöltet, játszotta túl görcsös ordítozással, ahogyan a rajzfilmbéli karakter is tette. Dilat pedig vizuálisan lett megnyerő az idétlen bajuszával.

A film szerencsére nem esik bele a szokásos hollywood-i baromságokba, nem lesz benne felesleges nyálas szerelmi szál (pontosabban kap egy kiváló csavart), Iznogoud sem akar 04megjavulni a film végére, nem kapunk közhelyeket a barátságról és a szeretetről. Aki szeretne látni egy korrekt kosztümös vígjátékot és nosztalgiázni egy kicsit, annak bátran tudom ajánlani. Egyetlen negatívumot tudnék kiemelni, amit a Nostalgia Critics is felemlegetett párszor: Miért kell zenélni és énekelni minden egyes filmben?! Melyik hülye találta ki, hogy ez jó ötlet, szórakoztató, vagy akármi? Csak megtöri a jelenet dinamikusságát és felesleges időhúzás. Szerencsére 4-5 ilyen jelenet volt csak a filmben, nem vitték túlzásba.

Torrent || Felirat (angol)

Ave Stalkericus Hungaricus! – Avagy: Üdvözlet a formaságok világából!

Talán egy napon meg fogom bánni, hogy most ezeket a sorokat itt, két hentai között, monitorom kijelzőjére merem vetni. De már régóta érlelődik bennem az a gondolat, hogy esetleg rövid és frappáns kritikákkal illetve pár animét, könyvet és egyéb általam erre “méltónak” tartott kultúrromboló/építő alkotás alapos boncolgatásával késztessem szűnni nem akaró fejvakarásra a publikumot. Üdvözletem, a nevem Qtya és ez itt egy bemutatkozó akarna lenni.

QtyaLogoFrissitve Hogy ki is vagyok, kinek is hihettek? Nos engem bárkinek, gondoltak rólam már eleget, ami igazából nem vagyok. Talán szófukarságom az oka, amit persze internetes körökben, mint az láthatjátok, egyáltalán nem gyakorlok. Mindenesetre egy, a jelenkor politikai állásaival teljesen szembemenő, jobbikos ifjút képzelhetek el magatok előtt, akivel már régóta kibabrál valamelyik égi istenség, illetve a fizika törvényei. Néha a neopaganizmusba, néha a vallásos materializmusba vetett hitemet igyekszem újnacionalista elveim pallérozásával, minden második oldal után félbehagyott regénykezdeményeimmel és néha rendkívül szar, néha tűrhető, máskor pedig kifejezetten tetszetős animék végigszenvedésével, vagy csak egyszerűen végignézésével kiegészíteni. Szoktam azért aludni is persze. Annak idején még az Animax keretein belül kezdtem bele igazán az animék élvezetébe és (szégyenemre) az első alkotás, amit volt alkalmam feliratosan is végigszenvedni (mert ugye úgy az igazi) az a Naruto volt. És élveztem… [Qtya hitelességi mutatója most lépte át a 0.0-ás értéket és folyamatosan csökken.] És most, hogy mindenféle szakmai hitelemet elvesztettem a kedves közönség kritikusabb olvasóinak irányába, nyugodt szívvel ki is jelenthetem, hogy amit annak idején szerettem a dávidcsillagos shurikent hajigáló kölyöknindzsák világában, azt már régóta kiölte belőlem a Shippuuden és a váltott sűrűségű Sakura doujinshi mangák. És most, hogy már az a megmaradt kevés ember is magamra hagyott ömlengéseim közepette, nyugodtan ülhetek vissza monitorom széles látószöge elé, hogy alkossak valami olyasmit is ezzel a rozoga géppel, ami talán fennmaradhat az emberiség maradi életének hosszú sodrában. Mint azt most olvashattátok… Egy kicsit magamnak való fickó vagyok, egyedi filozófiai háttérrel. De hát mit lehet tenni? A Kísérlet, az Kísérlet.