Videójáték Délután: TH 14.5 – Urban Legend in Limbo verseny

No, a dolog még múlt hónap végén történt, csináltam bent a szállón egy japán nap féleséget, ennek keretében egymásnak ugrasztottam a 12.3-mon nevelkedett népséget és ahogyan én, úgy ők sem igazán tudták még, miként is kell játszani vele. :) Közben ugye volt onigirizés és sikeresen egy hiányos hiragana táblázatot tettem a fejtörőre, ami így lebuktatta a megkopott japán tudásomat. 😀

Kivételesen nincs felirat, de ha megnézitek a videó hosszát, azt hiszem, megértitek. Kiszámoltam, mivel hallás után kellene jegyzetelnem, kb. 3 hét alatt végeznék vele, amire jelen körülmények között nincs időm, dolgoznom kell két nagyon fontos videón, amit elétek szeretnék tárni. De azért remélem, így is maradt benne élvezeti faktor! És éljen a Touhou! 😀

Hamarosan elstartol!!

IMG_0964
Talán többen tudjátok, nagyon ráálltam az Atari 2600 köré épült kultuszra és nekiláttam gyűjteni a hozzá tartozó kütyüket és természetesen a játékokat, most kicsit szusszanok, mert az animézéssel ellentétben ez bizony költséges. Ha minden igaz, hamarosan el is tudom kezdeni az új vlogomat, az Atarian-t, a fent látható játékokkal, aztán ha sikerül népszerűvé tenni (lesz angol felirat a külföldieknek), akkor bizony még jócskán bővülni fog.

Két kérdés, amire kommentben írhatjátok a választ:
1. Melyik játékot ismeritek?
2. Melyiket szeretnétek látni? :)

U.I.: Igen, két Pitfall van, az egyik NTSC, a másik PAL, előbbit majd láthatjátok az első videóban, hogy hiányzik a zöld szín, ha PAL készüléken és tévén nyomjátok.

Könyvkritika Qtya koponyájánól: Vlagyimir Vaszilijev: S.T.A.L.K.E.R. – Halálos Zóna

Cím: S.T.A.L.K.E.R. – Halálos ZónaDAFUQ

Eredeti cím: S.T.A.L.K.E.R. – Prjatki na oszevoj

Író: Vlagyimir Vaszilijev

Eredeti kiadás: 2010
Magyar kiadás: 2014

Fordította: Földeák Iván

Kiadó: Metropolis Media

Oldalszám: 312

 

Bemelegítés:

A magyarra fordítandó stalker kiadványok első példányát tartom a kezemben, avagy a “Hogyan ejtsünk nyomdahibát már az első oldalon!” című szakkönyvet. Hölgyeim és uraim, itt az ideje a tudálékos információszerzésnek csak úgy a Csernobil-i Zónáról, meg amúgy minden másról, amelynek semmi köze hozzá.

Miért írom ezt?

Mert elolvastam ezt a… “könyvet”…

De ne zarándokoljunk már el rögtön a szar eme Mekkai szintű csodájához, hiszen még csupán az első szavakat merem képernyőre vetni és egyébként is az oldaltól kapott fizetésképtelenség nem kötelez betartandó szabályokra, így nyugodtan kicsomagolhatom ezt a szépen befóliázott fekáliát és annak minden egyes négyzetcentiméterét szóról szóra be is mutathatom.

Ízleljétek bátran!

Mint korábbi kritikámnál, kezdjük rögtön a borító hátoldalával:

“A csernobili atomkatasztrófa kiürített és lezárt területe az elszánt kincsvadászok paradicsoma. Ez a paradicsom azonban cseppet sem veszélytelen. A sugárzás ellen még viszonylag egyszerű védekezni, gyógyszerekkel és megfelelő öltözékkel. Ám a környéken egyre jobban elszaporodnak a különböző szörnyek és mutánsok, sőt anomáliák is megjelennek, ahol a földi fizika törvényei megszűnnek működni, s átadják helyüket valami érthetetlenebbnek és fenyegetőbbnek.”

Aki egy kicsit is ért úgy a S.T.A.L.K.E.R. univerzumához (és még nem olvasta ezt a… “könyvet”…) az most nyugodtan bólogathat, hogy: “Igen, ez így van. Egy stalker könyvnek pont erről kell szólnia.”

“A mutációkat vizsgáló Ivan Szivercev biológusnak egy helyi maffiózó visszautasíthatatlan megbízást ad: járjon végére annak, hogy a baljós Zóna hatásai miért nyújtóznak immár a szigorúan őrzött területen túlra. Egy tapasztalt stalker, Kex, valamint annak zöldfülű segédje társaságában veszi fel a harcot az ismeretlennel.”

Állj-állj-állj! Csak nem hazudik a hátsó borító?!

Dehogynem és ezt majd a későbbiekben alaposan ki is vesézem…

“A Sztrugackij fivérek kultikus regénye már két filmben és egy sikeres komputerjáték-sorozat formájában is tovább él. Ez utóbbihoz íródott az a regényfolyam, amelyben az eredeti történetet átlényegítve Vlagyimir Vaszilijev és későbbi szerzőtársai a Zóna grandiózus időtlenségét összekötik hétköznapi világunk kicsinyes, kíméletlen valóságával.”

Hazudsz, te nyavajás?! Hazudsz?!

Vaszilijev könyvének egy kis utánanézés is elég és már húzhatom le az egészet a vécén. A Halálos Zóna NEM a sorozat első kötete, mint ahogyan ez a marhaság megpróbálja belénk tuszkolni. Csupán a szerző alapvető magyar ismertségét akarták valamiféle tőkévé kovácsolni, de mint látjátok: Nem sikerült!

Őszintén megmondom, hogy vártam ezt a könyvet. Elő is rendeltem már a megjelenése előtt egy hónappal (pár másik kötet társaságában) és amikor úgy október magasságában hozzájutottam, valahogy rögtön az első oldalak után ennyit mondhattam: “Azt a zsonglőr, vérszopó kurva anyádat!”

Cheeki

Azért valamit a STALKER-ről, avagy Cheeki breeki iv damke!:

A Sztrugackij fivérek eredeti, két kisregényből összeálló klasszikusát remélem nem kell sok embernek bemutatnom. Az 1971-es év folyamán legépelt eredeti változat mára az egész univerzum gyémánttá sajtolt alapjává vált.

A kor szovjet kórsága által többször is megviselt regény végül csak kilúgozott formában jelenhetett meg a széles publikum előtt, ennek ellenére még így is meghozta az írók számára a nemzetközi elismertséget és csak úgy mellékesen útjára indította a stalker szériát.

Teltek az évek és a 21. század baljós nyitányán az ukrán GSC stúdió gondnoksága alatt, többszöri halasztás és átdolgozás után végül megjelent a S.T.A.L.K.E.R. Shadow of Chernobyl, mely a regény eredeti, űrlények által meglátogatott kanadai városát áthelyezte a híres és éppolyan hírhedt Csernobilba.

Az itt felhozott fordulat szerint évekkel az eredeti katasztrófa után (2006 június 11.) egy különös, második katasztrófa esett meg a Csernobili atomerőműben, mely elsöpörte az egész addig ismert Zónát és egy új, megmagyarázhatatlan jelenségekkel teli világot hagyott maga után.

A veszélyes területen felhalmozódó legendás kincsek, a relikviák nyomában hamarosan felbukkantak az úgynevezett stalkerek, akik az ukrán hadsereg nyomása és a Zóna ezernyi veszélye ellenére készek voltak életüket kockára tenni a gazdagságért és csak úgy, a Zóna megismeréséért.

A játék az ígéretek ellenére nem valósított meg minden beígért elemet, azokat az utódokra hagyva.

A S.T.A.L.K.E.R. Clear Sky kronológiailag előzményként került a boltok polcaira és a behozott újítások és hihetetlenül megdobott hangulata ellenére a szörnyen kiegyensúlyozatlan és néhol irreálisan nehéz (500 rubel egy elsősegélycsomag?! Komolyan?! Erre a szar küldetésre elhasználtam legalább százat ugyanebből és ha 1000 rubelt kaptam csak érte! Elmész te a picsába!) játékmenetét és lépésről lépésre felhalmozott bugáradatát csupán lelkes modderek tudták megmenteni az enyészettől (Még a Pc Guru-hoz adott változatot sem merték mod nélkül adni!).

A sorozat harmadik és egyben utolsó hivatalos tagja a S.T.A.L.K.E.R. Call of Pripyat és az istenekre mondom: Azt a kurva hétszentségit de imádom azt a játékot!

Illetve még egy, a 2014-es év folyamán napvilágot látott verzió is a stalkerek gépére került, mégpedig a magyar kezdeményezésre készített S.T.A.L.K.E.R. Lost Alpha, mely az eredeti játékból kivett elemek és a később behozott feature-ök hozzáadásával teremtette meg a tökéletes Stalker játékot.

Annak ellenére, hogy ingyenes, még nem tudtam magam rávenni, hogy végig is vigyem.

Maguk a stalker játékok minden hibájuk ellenére borzalmasan jó és eltalált hangulatú alkotások. Szerintem pedig nem létezik olyan internethuszár, aki ne találkozott volna legalább egyszer valamelyik koncepciós rajzzal az internetet.

De (sajnos) ez nem a játékok kritikája és akármennyire is fáj miatta a fejem, de most eljött az ideje annak, hogy a szörnyszülöttet elővarázsoljam a könyvkupac mélyéről…

Igen, ott volt Vrocsek és Antigoné között a szemét!

get_out_of_here_stalker__meme__by_drjorus-d7f508x

Könyvet borítójáról, avagy Get out of here Stalker!:

A borító első ránézésre bizalmat keltett benne, hiszen mégis csak egy a játékból való koncepciós rajzot használtak fel az elkészítéséhez. Persze ahogyan lenni szokott, az öröm ürömmé fajult a hosszas olvasgatás után és már semmi sem tudta elkerülni azt, hogy ne gyűlöljem ennek a könyvnek minden lapját.

De mielőtt lehoznám az összehasonlító képet, nézzük meg az eredeti kiadás borítóját, azt hogyan sikerült összehozni.

 

eredeti pripyat Eredeti bújócska

 

Íme!
Egy szó jut róla az eszembe: Király!

Nem is tudom hogyan fogalmazzam meg, de az eredeti képet nagyon ötletesen dolgozták át és így ránézve nem bírok rájönni, hogy mégis ki volt az az idióta gyökér, aki a magyar borítóért felelős volt.

 

eredeti DAFUQ

 

Tessék-lássék, a magyar kiadás!

Most komolyan, ismerek olyan embert akinek öt percet sem vesz igénybe egy ilyen borító elkészítése! Nem értem, hogy mégis ki volt az az istentelen vadbarom, aki ezt jó ötletnek tartotta. Nem arról van szó, hogy ne lenne szép, hiszen azért mégis tisztességesen sikerült volna, ha…

Ha nem egy az egyben vágták volna ki az egészet az eredeti képből és pár módosítás után ne került volna be a végleges borító elismerő pozíciójába.

Abból a két szál szép szemlencséből kíméletlenül sütnek az egész kiadást meghatározó szavak: OLCSÓ!

Föld hívja Deákot! Föld hívja Deákot! Avagy a borzalmas fordítás:

Földeák Iván fordítása már csak amiatt is meglepően lapos, hogy a Sztrugackij fivérek eredetijéért is ő volt a felelős. Több kritikában is olvastam, hogy talán csak a lektorok hülyesége okán készült el így a végső szövegkönyv, azonban kérem! Kérem!

Lassan már fájt a szemem, miközben ezt a halom ótvar bálnagenyát kellett olvasnom. Szörnyű, magyartalan fordítások tömkelege az egész “könyv” és itt még csak az alapvető stilisztikai hibákat írtam körül félig sem megnyerő barokkos körmondatokkal.

Ezek mellett még el lehetett volna menni (emelkedik az a faktor), ha a tapasztaltabb stalker mivoltom nem kötelez megállásra és okvetlen anyázásra minden egyes balul elsült szakzsargon lefordításánál. Nem csak amiatt vagyok persze pipa, mert szar a fordítás, hanem mert a buszmegállóban néha elsütött anyázásaim közepette nem egyszer kerültem kellemetlen helyzetbe.

Tárgyra vissza!

Évek óta létezik a hazai Stalker univerzumhoz kötődő, átgondolt fordítás. Már a játékok lemagyarítását követően bevett magyar stalker szavakká váltak az olyan kifejezések, mint a: Szúnyogpilis, vagy a húsdaráló.

Ugye ha egy magyar kiadás minimálisan is adott volna magára és a fő olvasóközönségre, akkor egy a témában már járatos embert állítottak volna a fordító mellé, hogy legalább a szörnyek és anomáliák neveit tisztességesen átültettese a magyar szakzsargonra.

De nem!

Így lett lett például az eredeti “burer”-ből bürer, holott magyarul ezt zsonglőrnek szokás hívni.

Meg a Yanov-tó kifacsart agyú zombikkal teli süllyesztőjéből nemes egyszerűséggel Borostyán.

Vagy az eredeti “bloodsucker”-ből vérszívó, bár ez a vérszopóhoz mérve ez még nem olyan komoly baki.

De a fő… A FŐ!

Kapaszkodjatok meg, mert ez fájni fog… Készen vagytok?

Hiányzik a 21. fejezet!

Nem viccelek, konkrétan nincs benne a könyvben a 21. fejezet! Valami hülye kihagyta, úgy került a nyomdába, aztán az én hülye fejjel előrendelt változatomba, onnan a már eléggé felbaszott agyamba és most ez a sok felhalmozódott szar és mellesleg az SAO 2 óta érzett belső feszültség most kitör belőlem, hogy telehányja a képernyőtöket ennek a szarnak egy kritikába sűrített tömör hányadékával! Hogy kerülne az egész bagázs Ricz nedves álmaiba!!!

waifu

Úgy a történetről pár szó, avagy I said come in! Don’t stand there! :

Egy lónyugtatóval feltuningolt gyümölcsteával később.

Most, hogy a nyugalom univerzális értéke szétárad az ereimben, itt az ideje annak, hogy végre a sok körítést félbehagyva belekezdjek a… “könyv” történetébe és ezúttal minden felhamozott nyugalmammal elküldjem az egész sztorinak hazudott szarságot a jó édes…

Remek, újra hangulatomnál vagyok!

Tehát most akkor hadd helyezkedem el fingós hangokat kiadó öreg bőrfotelemben. Kapom mindjárt elő vastag keretes olvasószemüvegemet és veszem mindjárt a kezembe Vlagyimir Vaszilijevet…
Ég a tűz kandallóban?

Helyes!

Akkor bele is dobom ezt a szart, fog itt felolvasni belőle az, aki visszaküldte a nemzeti konzultációt!

Történetünk, mily meglepő, nem a Zónában veszi kezdetét.

(MI?!)

A Zónán kívül Kex, a nem is kezdő nem is profi stalker (amolyan közepes gyökér, amifélével a Szemétdomb magasságában lehet találkozni) éppen annak a hírhedt maffiózónak, Pokatyilovnak teljesített megbízatásait készül leadni. A zöldfülűek kíméletlen pesztrálója számára új feladatot oszt ki a hírhedt maffiózó.

Valami megmagyarázhatatlan zónabéli jelenség túlterjesztette működési területét a Zóna határain kívülre. A pszichotikus szörnyeteg bárokban lődörögve lúgozza tisztára tucatnyi ember agyát, hogy aztán tapasztaltabb stalkerek összegyűjtésével és a Zónán belül vérszopókkal történő megetetésével rémissze halálra a stalkerek azon közösségét, akiket Qtya ültő helyében is mesterien el tud küldeni a kurva anyjába.

Igen, a történet alapját a Zónán kívül működő stalkerek adják, akik a terület szélén sorakozó táborokból indulnak hosszas portyáikra a Zóna belső területeire. Erről a közösségről nem sokat (SEMMIT!) nem lehet hallani a játékokban és egyébként is ellenszenves balfácánoknak tűnik az egész banda, szemben a Zónán belül lakó csoportokkal (Strelok, Doktor, Agyar, Szellem, Kalauz, Degtyarev, Bagoly, Szakáll, Noé, Spartacus, Hawaii, Vadász, Nitró, Heg, Farkas, Fürge, Garik, Vánó, Zulu és Józsi… Hol vagytok, stalkerek?!)

Én

Kex (már a neve után fogtam a fejem) persze elvállalja, hogy a szükséges pihenőidejéről lemondva meginduljon a Zónába egy zöldfülű tanítványa és egy különösen rejtélyes figura, az állítólag valamit tudó Pszich társaságában.

A regény fele az Ő utazásukat követi végig és az elején még bizakodó fejjel fogadtam őket, de ahogyan haladt előre a történet, úgy érteztem, hogy: Bassza meg!

A kompánia tagjai a nyomozósdi egyik szálán futnak végig, ugyanis valami tökömtudjamiértolyanfontosazaszar széf nyomában kujtorogják végig az egyébént hétvégi kirándulóhelynek is lazán betudható Zónát.

Mert nem?

Hihetetlen, hogy milyen emberbarát hely lett ez a Zóna, amióta nem jártam ott.

Van térerő az okostelefonnak, amihez mellesleg már anomália és mutánsdetektor app-okat is árulnak a weben. Gyakorlatilag kézenfogva sétál végig az egész buzeráns trió a napsütötte selymes mezőkön és közben csak úgy beszélgetnek olyan dolgokról, mint hogy Pszich igazából hibernálódott az eredeti 1986-os katasztrófa alkalmával és egy szótlan félmutáns X-men lett belőle mire felébredt, aki érzi a veszélyeket és nem mellesleg szereti a Kexet… Mármint a kekszet…

HÜLYESÉG!!!

Az egész egy nyugodt sétálgatás keresztül egy totálisan nyugodt közegen! Mintha a Zóna elefántnyugtatót vett volna be és ezt még megspékelte volna nagyapámféle 80%-os mindenbőlfőtt pálinkával! Már az egész kis utazás egy kicseszett hétvégi sétának tetszik valami békés kis parkban és még csak nem is beszéltünk arról, hogy a veszélyforrások kimerülnek a következő mondatokban:

“Ott egy anomália. Megkerüljük!

Ott egy falka veszett mutáns. Megkerüljük!

Ott egy könyv a földön, rajta Halálos Zóna felirat. Lődd szét a picsába!”

anomália

Az egész Kex vonal fapados és nem rejt magában semmi izgalmat. Még talán az a rész, amikor a zsonglőrök (Bürer a jó anyád!) kirabolják őket, vagy amikor egy csapat rivális stalker rajtuk talál ütni. Talán az emel valamit a színvonalon, de egyébként rövid kórusszólamokkal küldöm el az egész hülyeséget a francba!

Aztán jön a másik folyam, Ivan Szivercev-vel, a biológussal…

Iván… Iván… Megint egy Iván?

Várjunk csak?

Vrocsek könyvének főhőse Iván, Vaszilijev egyik hőse Iván, aztán még a Halálos Zónát is Földeák Iván fordította… Várjatok, valamit meg kell néznem…

És nem igaz! ÉS NEM IGAZ!

A Pétervári háborút pedig Iván Ildikó fordította!

(Szöul87fg7)FZs9ö78fvh8pcgbspuígvbsuIván=42osuébvéuiobvléubj sobuviosnbvsjkíb v!!

#ERROR!


#ERROR!

#ERROR!

Rendben srácok, öt perc szünet! Qtyának most szüksége van egy jó erős feketére.

Amint visszatért a gyapotföldről, ugyanitt folytatjuk.

Iván

Tehát Szivercev (Hagyjuk az Ivánt!) történetét ismét Pokatyilov indítja el, aki a Zónán kívüli nyomozósdi folytatását teszi hősünk gyengusz vállára, de annyira, hogy befolyásánál fogva még elő is lépteti a laboratóriumban, sőt ki is vetet nekik pár hét fizetett szabadságot. Persze erkölcsileg tökéletesen egyensúlyban lévő és maradéktalanul hálás hősünk rögtön az első detektív munkanapját egy jól betalált részegséggel nyitja meg.

Ez a szál már valamivel érdekesebb is volt, hiszen egy nem stalker szereplő szemszögéből kellett látnunk a dolgokat, mindezek ellenére nagyon nem jutott túl a sablonos detektív dolgokon és már ekkor úgy éreztem, hogy leülök mentem SAO 2-őt nézni (akkor futott, amikor olvastam a “könyvet”) mert annak a nyomozós szála JOBB VOLT, mint ez az egész marhaság!

Nem arról van szó, hogy ez annyira rossz lenne, csak ugye az elcseszett magyar fordítás, a rosszul felépített cselekmény és a rossz megközelítés miatt értelmét veszítette és az átlagoson túl nem tudott semmi jót felmutatni.

Aztán meg végre azok a részek, amikor Szivercev végül megindul egy csapat tudóssal a Zóna mélyére. Komolyan, egy baszott páncélautó és egy hadosztályni katonai stalker társaságban betörnek a világ legveszélyesebb helyeinek egyikébe és az egész cselekmény itt úgy fut, hogy néha a stalkerek elkergetnek egy mutánst az útból és kész!

Semmi kontent!

Ülnek a kocsiban és beszélgetnek, aztán X idő elteltével találkoznak Y helyen Z emberrel és megint csak beszélgetnek, aztán kiszállnak a kocsiból, elmennek Q irányba V helyre és megint csak beszélgetnek, hogy aztán visszamenjenek Y helyre és ott folytassák a beszélgetést és közben a Halál faszát is megszégyenítő döglődéssel vánszorog előre a “történet”, aminek a vége nagyjából olyan értelmes volt, mint LIKE gombot tenni a pornóoldalakra!

Egy nagy nulla a történet, egész végig csak rohangálnak benne és semmi feszültségkeltést nem erőltettek bele! Vaszilijev elvileg egy elismert szerző (Őrség könyvek… Nem olvastam…), de ez a történeti ostobaság érthetetlen!

Ez az egész egy olcsó detekítvregény, amire ráhúzta a STALKER jelzőt azért, hogy valaki meg is vegye! Semmi értelme nincs az egésznek, a magyar fordítás tovább cseszi a dolgot és az egész végkifejlet a befejezéssel egy borzalmasan vontatott szar!

Komolyan, Szivercev és Kex történetét külön-külön is el lehetne olvasni, mert a könyv végén érnek csak össze, de akkor sem történik olyan érdemi dolog, ami miatt mind a két részt el kellene olvasni a dolgok tökéletes megértéséhez.

És itt hazudott a hátsó borító!!!

“A mutációkat vizsgáló Ivan Szivercev biológusnak egy helyi maffiózó visszautasíthatatlan megbízást ad: járjon végére annak, hogy a baljós Zóna hatásai miért nyújtóznak immár a szigorúan őrzött területen túlra. Egy tapasztalt stalker, Kex, valamint annak zöldfülű segédje társaságában veszi fel a harcot az ismeretlennel.”

Visszautasíthatta volna minden gond nélkül az a rohadt megbízást!

Jó ha két szót vált Kex-el a történet végén, de Bucival (Kex zöldfülű segédje) egy szó nem sok, de annyi interakció sem történik. Nem is egy irányba fut ki a befejezés, hanem egy pontban a két vonal metszi egymást, s különválva tűnnek el a Zóna zöld naplementéjében.

Van itt még ütnivaló! Vegyük a karaktereket:

A karakterek legfőbb jellemvonásaikban hűen tükrözik azokat a sztereotípiákat, amiket az orosz és ukrán népekről gondolunk.

Legtöbbjük részeges bűnöző, vagy államilag támogatott tudós, de azért vannak itt katonák és bérgyilkosok is, tehát mindenfajta keleti-szláv sztereotípia tökéletes gyűjteménye a könyv, megfűszerezve némi humortalansággal és vontatotsággal is, ami tökéletes egyveleget alkotva teszi ezt a könyvet életem egyik legnagyobb csalódásává.

Nem arról van szó, hogy ez rossz lenne, hanem inkább szar.

Tehát összességében a karakterekről: Milyen karakterek?

A Zóna világáról, avagy Idi ka mnie!:

Rendben, eddig a gondok még elmennének az egész könyvben és persze csak egy középszerű alkotás volna, amennyiben az olvasás közben érzett fíling átadná a STALKER univerzumához köthető kiváló atmoszférát és persze Zóna volna a Zóna.

De nem!

magány

Az eredeti helyszíneket felejtsük csak el! Eredetileg csak a Yantar-tavat keresik fel (Borostyán az anyád!), de az összes többi ikonikusnak számító terület (Bár, Kordon, Ingovány, Sötétvölgy, Vörös-erdő, Pripyat, Limanszk és a többi és a többi) ha csak említés szintjén létezik is.

Van egy rész, amikor a Bár határában sétál el Kex kis csapata (persze a Rostock gyár környékén tanyázó kutyafalka meg sem kottyan nekik) és látják a legnagyobb stalker települést a Zóna egész területén és… és…

És csak elmennek mellette, szólnak róla pár szót és csak bandukolnak tovább a békés és madárdalos erődben… Madárdal?!

Igen, madárdal! Hiába van benne mindegyik játékban, hogy csak a varjak képesek életben maradni a Zóna körülményei között, mégis egy alkalommal az író konkrétan leírja, hogy daloltak a madarak!

Kész, ennyi. Ez nem STALKER!

Ez egy olcsó detektívregény, amit Vaszilijev önálló változatában nem tudott volna kiadatni, így az egészre ráhúzta ezt a fapados stalker fílinget, hogy legalább valamiféle kezdeti olvasóközönséget összekaparjon magának!

Ennyi, elegem van!

thisishell

Ott ahol minden összeér, avagy Vaszilijev nyugodtan kívánjon valamit a Monolittól:

Ha összesítenem kéne az olvasmánnyak kapcsolatos élményeimet, akkor a következő dolgokat tudnám róla elmondani:

Az eredeti változat tudtommal még megért volna egy olvasást, hiszen jobb fordítással és persze szép írásképpel adták ki, azonban a magyar verzió köpedelem, borzalmas minőségben került kiadásra!

Az egész minőségre ráhúzza a vizes lepedőt a szakzsargon elhibázott fordítása, illetve az olyan bakik és hibák, amik folyamatosan bomlasztják az egész “könyv” köré felépített kontentfalat.

Jól mutatja az egész regény minőség(telenség)ét, hogy a hiányzó 21. fejezet semmiben sem gátolt meg attól, hogy tökéletesen megértsem a… “történetet” és annak tükrében fejezzem be Vaszilijev szörnykreálmányát.

Nem terveztem ennyire kiakadni, de valahogy írás közben felszínre törtek bennem ezek a dolgok és most hogy a végére érek a kritikának, már csak az Iván szavak forognak a fejemben.

Talán egyedül az a hír ment valamit ezen a hányattatottan induló antológián, hogy a következő könyvek elkészítéséhez már igénybe vették a magyar stalker közösség segítségét, így ha a történetileg nem is, de legalább szakszavak tekintetében rendben lesz a következő kiadás…

Good hunting, Stalker!

Nooo

Végső értékelés:

Stílus: Cука!

Történet: Cука!

Karakterek: Cука!

Adaptálás: Cука!

Megvalósítás: Cука!

Iván: Cука!

Összességében: Cука!

 

[Kis]Filmkritika Qtya koponyájából: Kung Fury


Én tényleg megpróbáltam. Akármely földöntúli istenség legyen rá a tanúm, megpróbáltam.

Most jött ki ez az új film, David Hasselhoff gondnoksága alatt és már a róla készült előzetest látva eldöntöttem, hogy: Ha bele is török, de ebből majd írok egy kritikát, ha kijön.
Ez a kritika nem valósult meg, ugyanis a látott mű teljes terjedelmében az értelmes értékelhetőség határain kívül esik.

Thorra esküszöm, ezt a filmet mindenkinek látnia kell!

10/10

Könyvkritika Qtya koponyájából – Metró Univerzum; Simun Vrocsek: A Pétervári háború

Metró 2033 Univerzum

Simun Vrocsek – A Pétervári háború

Pétervár

Kiadó: Európa

Magyar kiadás: 2015

Fordító: Iván Ildikó

Oldalszám: 591

“Én optimizmussal tekintek a jövőbe. A katasztrófáig még van legalább két évünk.”

Bemelegítés:

Nem, kedves Hawking professzor, a katasztrófa már régen bekövetkezett. Úgy hívják Simun Vrocsek és a tollából szakasztott tintalavina kishíján elég volt ahhoz, hogy fél Európát elborítsa a lángtenger. Legalábbis személy szerint engem annyira felcseszett: csak kicsin múlott, hogy nem ugrottam fel az első útba eső repülőgépre és ALLAHU AKBAR felkiáltással nem repültem bele kedves alkotónk lakásába.

Aki nem hiszi?

Járjunk utána rögtön a hátsó borítónak!

Pétervár, Petrográd, Leningrád – vagy egyszerűen csak Pityer: a város, amely egykor Péter cár parancsára nőtt ki a Néva-parti mocsaras földekből, hogy aztán a világ egyik legszebb városa legyen.

De most, a Katasztrófa után már Pityeren is az enyészet az úr. Pontosabban a meghibbant evolúció által létrehozott új lények uralkodnak a város romjai között: Pavlov-kutyák, szárnyas sárkányok, a mitikus blokádnyikok, melyekről csak annyit lehet tudni, hogy senki sem éli túl az összecsapást velük.”

nivegas

Egyes stalkertársak nadrágjában már valami biztosan megmozdult erre a fenti két bekezdésre, de csalódást kell okoznom nekik. A fentieket nagyjából annyiban körül lehetne írni, hogy egy fejezetnyi epikusnak szánt akcióorgia keretein belül Vrocsek nyakonfossa az olvasót egy vödörnyi Ivánnal.


A felszín ezer veszélyt hordoz, és nem is merészkedik oda senki, csak a legerősebb, legtapasztaltabb diggerek. És ők sem mindig térnek vissza.

Állj-állj-állj! Diggerek? DIGGEREK!? DIG-GER-EK!? Rendben, erről még beszélünk.


Ivánt mégis vonzza a felszín, olyannyira, hogy menyasszonya, Tánya féltékeny arra a fenti világra, melyet ő még sohasem látott. S amikor a mindig nyugtalan Metróban háború tör ki: új szövetségek jönnek létre, az emberek halomra gyilkolják egymást, és újra felosztják egymás között az állomásokat, Iván egy véletlenül összeverődött csapat élén minden eddiginél veszélyesebb expedícióra indul a felszínen.


Az atomerőműhöz akar eljutni – amely minden jel szerint még működik -, hogy blokád alá vont

állomásának áramot szerezzen.

Gratulálok, kedves Európa kiadó! Ebben a két bekezdésben össze is lehetett foglalni a cselekményszálat, sokkal több dolog egyébként sem történik. Le is tehetem a könyvet, már tudom a történetet. Sőt! Csak az utolsó két fejezetet olvasom el, hogy sikerült e neki… Hoppá, spoiler! Sikerült, történet vége!

Ennyivel nem úszom meg, ugye?

Ugye?

Hejj…


Dmitry Glukhovsky Metró 2033 Univerzum sorozatában Simun Vrocsek regénye az egyik legnagyobb siker: a népszerű sci-fi-szerző a legapróbb részleteivel együtt, áradó fantáziával festi elénk a pétervári metró bűzlő, nyüzsgő, kegyetlen világát.”

Igen, biztosan. A könyv fele egy kicseszett akcióorgia, szakadó végtagokkal, repedező fogzománccal és vak emberek székekkel püfölnek sötétségből kiváló hőérzékelős szemű szellemszörnyeket… Előreszaladtam…

De most, hogy megvolt a bemelegítés, bontsuk rögtön darabjaira azt a kivesézést és kezdjük el a lehető legepikusabban elküldeni mindezt a sok papíralapú cellulózhulladékot a kurva anyjába…

blackangelAzért valamit a Metróról:

A Metró 2033-at valószínűleg nem kell sok embernek bemutatnom, vagy ha igen, akkor az a kivételes egyén mélyen szégyellje össze magát.

Az utóbbi évek egyik legnagyobb apokaliptikus és urban fantasy sikere, mely az orosz zsánerben mára magát eléggé kinövő ifjú író, Dmitry Glukhovsky névjegyévé vált.

Az eredeti könyv egy hosszas hányódtatás és többszöri újraírás által megedzett lapélű durrbele bomba volt, melynek minden egyes oldaláról ordított az a vérbeli orosz hozzáállás, mely körüllengte az egész kibaszott nukleáris holokausztot.

Bár drámai elemet keveset tartalmazott és nagyon a történet sem volt szövevényes, mégis az emberi lelki világot és a posztnukleáris környezetben tengődő szerencsétlenek életét olyan remekül mutatta be, hogy valószínűleg az évszázad egyik legnagyobb orosz regénysikereként emlékezhetünk majd rá a halárus ágyunkon.

Metro_2033_by_likvik

A könyv sikerét hamarosan egy a történetet nem túl jól adaptáló, de azért jó játék, illetve egy folytatás, a már sokkal kevésbé improvizált módon, mindinkább előrelátóan megszerkesztett Metró 2034 követte.

És persze később a kerítésszaggatóan überbrutális Metro: Last Light játék.

Minthogy hatalmas sikert elért könyvsorozatoknak dukál, úgy jelentek meg egyre-másra a fanok által össze(gányolt)szerkesztett saját elgondolások, melyeket Glukhovsky mester legjobb tudása szerint egy új antológiába, a Metró Univerzumban gyűjtött össze.

Az antológia eddig húsznál is több könyvet számlál és folyamatosan bővül.

Tartalmaz többek között orosz, ukrán, olasz, brit és belorusz átgondolásokat is, bár a hírek szerint már a német és a spanyol változatok is hamarosan papírra nyomatják magukat.

(Hősies elszántságomnak és főszerkesztői pozíciómnak köszönhetően már létezik a maga módján egy elég bő magyar univerzum is. Érdeklődöknek: Facebook –> Metro 2033 Hungary).

Nem is meglepő hát, ha az antológia hamarosan csonka hazánk véráztatta partjaira is elérkezett és a világító análkorbács először vastag gyöngyvirágtenger… basszus Ricz…

Szóval az elsőként megérkezett könyv Tullio Avoledo tollából zsongott elő és Az ég gyökerei címet viselte magán. Az elsősorban teológiai, illetve erkölcsi vonatkozásai mellett meglepően színvonalas és élvezhető olasz könyv félelmetes képett festett Róma és Velence lepusztult világáról, illetve a letolt gatyában meghalt Pápa sorsáról. Legnagyobb sajnálatomra a legtöbb fan (talán éppen a túlzottan nehezen emészthető stílusa miatt) nem adott neki túlzottan vastag pontszámot, de üsse kavics. Kevés veréb néha többet fosik.

Ezt követően került ki a sorozat legjobb(nak tartott) könyve, az Andrej Gyjakov által írt Fény felé, illetve a Vissza a sötétségbe. Sokan fenyegettek már meg kövezéssel a véleményem miatt, de míg az első könyv talán valamivel az átlagos akcióregények fölött lebegett egy hangyafasznyival, addig a második könyvben tapasztalható akció/ krimi párosítás nagyon nem jött be és a főgonosz karakterén kívül egy eléggé felejthető alkotás lett belőle.

Eltelt másfél év, hideg tavaszba fordult a langyos tél és Qtya hadúr 2015 februárjában (kikészülve Vlagyimir Vaszilijev Halálos Zónája után) leadta rendelését az andalítóan fos címet kapott Pétervári háborúra, Simun Vrocsek tollából.

 

Hogy a pokol ezer kénköves kétharmados vas-zuhataga hullott volna akkor a nyakamba!

StalkerQtyaKönyvet borítójáról:

Miután az előző Metró könyvek esetén a borítók kifogástalan minőségben és gyönyörűségben tetszeleghettek a polcomon, addig ebben az esetben… Hát ez az eléggé furcsán összeállított gigászi székesegyházfaló bestia arc mostanában talán valahol a könyvkéreg egy alsóbb tartományában fortyoghat, valahol az Antigoné diákkönyvtáros kiadása mellett…

Nos ez szerintem elég széles képet fest a borítóhoz fűződő viszonyomról.

Nem elég hogy ronda, de még a fél történetet is elpofázza már csak a hátoldalán olvasható ajánlóban, szóval több szót nem is igazán érdemel.

Utóirat: Nincs metró térkép… Navigálj a leírások alapján, hülye magyar…

Pár szó a nyelvhejességről:

Jól olvasod, direkt írtam hejességet.

Gondoltam hű leszek az alapanyaghoz és inkább úgy fogom fel az egészet, hogy körülírom a legnagyobb hibákat.

Tehát főhősünk, Iván, neve valamiért túlzottan is gyakorta bukkan fel egy oldal hasábjain. Mivel az Iván egy egyszerű név, így Iván nevének megjegyzése valószínűleg akkor sem okozhatott volna komoly nehézséget, ha Vrocsek nem említi meg Iván nevét minden egyes bekezdésben.

Iván neve még akkor is sokszor felmerül, amikor Iván teljes egyedüllétben trappol egy húsz éve kihalt metróállomáson, aminek egy főre vetíthető lakossága éppen Iván.

A helyrajzok és nevek is elég furcsák.

Említést érdemel, hogy Vrocsek könyve egy helyszínen, vagyis Pityerben játszódik Gyjakov két kalandregényével, tehát érdemes lett volna talán a magyar kiadás fordítóinak esetleg egyeztetnie, amikor a frakciók és különböző csoportosulások nevét összeállították.

Néhány esetben azért sikerült belőniük az egyszerűbb politikai érdekcsoportosulások neveit, de azért a már bonyolultabb nevek kifogtak rajtuk és ez meg is látszik.

Önmagában a történetről, avagy a nagy büdös semmiről:

Igen, szóval hősünk (Iván) egy kihalt állomásra bandukol nászajándékot zsákmányolni a zasszonynak. Mire hosszas hányódtatások és kocsonyaszerű hentai csápos pornószörnyekkel való eposzi küzdelmét egy menőnek szánt hozzábaszok valami robbanékot a genyához és magamra robbantom az éppen összeomlófélben lévő állomást mozdulattal befejezi és hazaér, meglepve kell tapasztalnia, hogy valakik hát bizony elrabolták perifériás kis oázisának áramadó dízelgenerátorát, meg kell hát keresni a gaz tolvajokat.

Furcsamód kiderül, hogy talán egy szomszédos birodalom felelős a generátor elrablásáért, lesz is ebből nagy bonyodalom, hiszen a pityeri metró egész azon tájéka fegyverre kél és jó keresztényként elindul gyilkolászni.

Hogy egy nagy birodalom miért is tulajdonította el éppen az Ő generátorukat, illetve mi szüksége is volna nekik arra, azt a kérdést persze a könyv negyedében nem teszik fel és persze váratlan mennykőcsapásként éri hősünket a hír (mint már előre megtippelhettek sokan): a generátort az állomás szövetségesei raboltatták el, hiszen így akartak egy háborút csiholni az ellenkező birodalommal szemben és egy egységes metrót létrehozni a szövetségek felélesztésével.

Ez nem spoiler, mert valami különös oknál fogva nekem már akkor elkezdett leesni a dolog, amikor az író külön kedvesen kiemelte, hogy csak EGY ŐR vigyázott a generátorra, az is degenerált volt.

Kiszámíthatatlan történeti misztikum?

Nincs!

Kafa!

Persze ebben a mederben is kezd el haladni a történet. A mindezekért óbégató Ivánt hűvösre teszik (értsd: Hasbalövik, mert a feje az luxus és a pulzusa ellenőrzése nélkül kidobják egy helyre, ahol biztosan megtalálják) és ami ezután következik, az csupán egy laza bosszúállós regény, tele mindenféle marhasággal és olyan dologgal, amit talán jobb is volna nem leírni.

A lényeg, hogy ha valaki a történetre kíváncsi, az inkább csak felszínesen fussa át az első fejezeteket, hogy tudja is mi az ábra, aztán a második könyvnél kezdjen igazán bele.

Mint az kifejthető, a történet végre éledezni látszik a három részes könyv második felénél, de csak azért, hogy aztán a harmadik rész végéig kifulladjon és elnyelje az egészet a Mirai Nikki-re hajazó kíméletlen DAFUQ!? élmény.

Értsd: Mindenki meghal valami miatt bármiféle logikai vagy dramaturgiai ok nélkül és mire végre az ember elér a semmitmondó epilógusig már valószínűleg jól kiszámolta a könyv és a kuka közötti pályaadatokat a minél pontosabb célzás érdekében.

Tehát a történet körülírható egy kiöregedett házaspár szexuális életére alapozva:

“Várjá, mingyá’ beindul… Ezaz, feláll az… Oké, most aztán bevadulok! Igen, érzed!? Érzed!? Oké, most akkor gyorsan elmegyek. Kész vagyok, kapcsold le a villanyt.”

Tehát ha a könyv történetét egy mondatban kellene körülírnom: Viagra nélkül élvezhetetlen.

Az élet, a világmindenség meg a karakterek:

Iván karaktere főhősi mivolta ellenére úgy ahogy van súlytalan, nem létezik.

Összességében összefoglalható azokban, hogy összeszedték mindazon férfias sztereotípiákat, melyekkel egy középkorú autószerelő rendelkezik, mellépakoltak egy kevés fegyverekhez, illetve általános iskolai kémiához járó szakértelmet és az egész üveget megtöltötték sóderral, hogy ne tűnjön fel, hogy nincs az egészben semmi méz.

Versus

Annak idején Glukhovsky könyvében Artyom pont azért volt jó karakter, mert míg részben az író akkori énjének lelki világát volt hivatott képviselni, egyszerre volt pont úgy összeszerkesztve, hogy az olvasó igazán a szerepébe tudja képzelni magát. Tehát pont az a semmit sem tudó karakter, akit igazán meg tudott kedvelni az olvasó, hiszen vele együtt kellett felfedeznie a moszkvai metró sivár és kegyetlen világát.

Ugyanez volt igaz Gleb-re is Gyjakov első könyvéből.

Mit adott nekünk Vrocsek?

Mit kaptunk főhős címszó alatt?

Mit is tudtunk meg Ivánon keresztül a metró világáról?

Na, ki böki ki a választ?

Hé! A semmi azért kicsit túlzás lenne. Megtudtuk például, hogy a karbidlámpa kék lánggal ég.

Tehát hanyagoljuk, tegyük Ivánt takaréklángra.

Következzenek hát azok a karakterek, akiknek a jelleméről a Metró széria mindig is mesteri rajzokat tudott összeállítani, mégpedig a mellékszereplők!

Az eredeti könyvben Artyom utazását számos furcsa, mégis a maga módján kedvelhető és hihető karakter követte végig. A felszínen nevelkedett nagyöregtől egészen Dzsingisz kán utolsó reinkarnációjáig, mindenkinek megvolt a maga szerepe a történetben és éppen emiatt kell minden egyes írónak felkötnie a gatyáját metró regény kapcsán, ha mellékkarakterek írásáról van szó.

Avoledo jól keverte a kártyákat és Az ég gyökerei svájci gárdája, illetve a különböző helyszíneken felbukkanó groteszk alakok sokasága végül képes volt egy egybefüggő egészet alkotni és tényleg színes gárdát felvonultatni, míg Gyjakov… míg Gyjakov… Hagyjuk…

Ezzel szemben Vrocsek?

Tudjátok volt egy karakter a könyvben, aki egész sokat szerepelt, állítólag a fél könyvben követte hőseink kompániáját egészen a végső nagy összecsapásig.

A kedvetekért kigyűjtöttem ennek a legendás és megismételhetetlen karakternek az összes elhangzó mondatát:

“Menjetek, én majd feltartom őket!”

Úgy érzem ez kellően leírja mindazt, hogy a pofátlan történetvezetés és a semmitmondó jellemű főhős mellett felbukkanó kicsit is érdekes karakterek kompániája egyenlő Mjóafjarðarhreppur teljes lakossága mínusz harmincöttel, vagyis KETTŐ!!!

Két kibaszott, jellemre talán valamit adó karakter az egész műben, név szerint: Enigma és Überführer!

Előbbi egy megvakult stalker (digger), aki hosszas stalker lét után kényszerült nyugdíjba és vált valami módon elég fura emberré. Mint mester stalker különös kapcsolatot ápol a körülötte elterülő világgal, illetve a megmagyarázhatatlan metró misztikumokkal is van egyfajta belsőséges kapcsolata.

Kicsit olyan, mint az eredeti könyvben felbukkanó és sokak kedvenc karakterévé váló Kán, már csak titokzatossága miatt is. Igaz, ezt a végén Vrocsek magyarázkodással nyakonfossa, de azért a szándék megvolt benne.

A második karakter, Überführer (neve ellenére kopasz kommunista) egy magára elég keveset adó alkoholista zsoldos, akinek kompániája a már fent kivesézett háborúban vész el, így feneketlen bosszú és italvágya hajtásában válik az egyetlen olyan karakterré az egész kicseszett regényben, aki méltó befejezésben távozik majd az élők sorából… Pillanat, el kell égetnem valamit…

Tehát összességében a karakterekről: Milyen karakterek?

S.T.A.L.K.E.R. Avagy Piknik Vrocsek pofájában:

Hol vagytok stalkerek?

E könyvet bíztam rátok!

És érkezik a válasz… Érkezik…

Getoutofhere

Basszus, hova lettek a stalkerek?

Mármint úgy a szó valódi értelmében… Tehát nem mint szakma, hanem mint életstílus.

Mert a stalker egy életstílus… Ezt Róka is megmondta annak idején.

Ezt Strelok is megmondta, ahogyan Hunter és Melnyik is.

De kik azok a diggerek? Kik azok a diggerek?

Vrocsek, most kreatív akartál lenni? Komolyan megpróbáltad?

Egy fél évszázada beidegződött, a szó minden értelmében menő és a világot átütő erővel rendelkező szó lényegét átültetni egy olyan angolságát is borzasztóan felvállaló szóval, mint a digger…

Vrocsek, nyugodtan kinyalhatod a stalker seggemet!

Minden amitől Metró a Metró:

A metró fogalmának meghatározásához elég annyit tudnunk, hogy az apokalipszis után húsz évvel sínylődő Világ, a különböző misztikumok és az urban fantasy elemek közé vegyülő science fiction pöttyök adták az egész igazi esszenciáját, ami miatt az ember valóban át is érezhette, hogy mit is művelt magával ez a jobb sorsra érdemes faj, mivé is alacsonyodott le.

anomaly

Elpusztítottuk a túlvilágot?

Megöltük Istent?

Leromboltuk a Poklot?

Nos, ezek az egyszerű filozófiai kérdések úgy ahogy vannak nincsenek meg a Pétervári háborúban, tehát így végső rúgásként egyetlen tény világítson itt neonfényekkel: A Pétervári háború minden, de nem Metró!

Úgy az egészről:

“Dmitry Glukhovsky Metró 2033 Univerzum sorozatában Simun Vrocsek regénye az egyik legnagyobb siker: a népszerű sci-fi-szerző a legapróbb részleteivel együtt, áradó fantáziával festi elénk a pétervári metró bűzlő, nyüzsgő, kegyetlen világát.”

Tehát most ezt vegyem komolyan?

Az egyik legnagyobb siker az egész szériában ez a förmedvény, aminek magyar kiadása csak teszi és teszi rá a lapátokat a trágyahegyre?

Az áradó fantázia alatt értsem az egész történetet felölelő Ivánozást és menőnek szánt akcióorgánumot, ami talán elmenne egy fapados német krimisorozatban, de a Metró 2033 égisze alatt eléggé kellemetlen. Mindinkább maga a tény, hogy pont ezt a valamit szánták magyar kiadásba. Nincs eléggé lenézve a stalker stílus magasabb körök által, de még tegyük rá azt a bizonyos lapátot is.

NoooTaps-taps!

Végső értékelés:

Stílus: 1/5

Történet: 2/5

Karakterek: 2/5

Összességében: 2/5

 

Animecritics The Movie: Mirai Nikki

last

Mirai Nikki… Az Animecritics sorozat koronájának legékesebb gyémántja, vagyis a legfényesebben csillogó kukoricaszem a virgonc japán hányáshegyen. 8 mindenre elszánt kritikus száll szembe Istennel és K-val, akik a pusztulásba taszítanák a világot. Ezt csak úgy lehet elkerülni, ha bemutatják közösen a Mirai Nikki-t,, ami, ismerve az alapanyagot, körülbelül felél a világ elpusztításával.

Egy rendkívül lassan készült, jó hosszúra sikeredett animációs Animecritics film, ami a vlogger világot nem is váltja meg, de legalább alkalmas volt arra, hogy készítői lelkét a csontig kivájja.

Szereplők:
Member
Kvakond
K
Ricz
Rakhall
Dolan (Szerémi László)
Qtya
Csatacickány

Közreműködtek:
kisrajczy
Éjjeli Vakond

A filmhez tartozó játék itt érhető el.